Broadmoor, now you can hang up!

Rég nem írtam már, azt hiszem ez egy elég zavarosan bejegyzés lesz, mivel ezúttal próbálom behozni a lemaradást, és leírni mindent ami az eszembe jut.

Kezdjük a munkával. Minden hónapban van értékelés (face to face a managerrel), ahol az adott hónapban randomra kiválaszt a főnököm egy hívást, beletekerünk, hogy meggyőződjünk róla, hogy nem business foglalás e (ez azért fontos, mert őket nem érdekli semmi a szobán kívül) és hogy a hívás befejeződik e tényleges foglalással. Szóval ez egy külön irodában történik, és még ma is emlékszem Mr. Cremarre, az ő foglalását hallgattuk végig. Tudni kell, hogy Mr. Cremar végig poénkodott és nagyon jófej volt, az ilyenekkel én is az vagyok. :) Szóval lényeg a lényeg, hogy 31-ből 30 pontot kaptam, és ez megfelel a 5 star 5 diamond standardnak, így kapok prémiumot. Az az egy pont pedig az, amit mindig kihagyok és most próbálom rávenni magam, hogy beépítsem a beszélgetésekbe, ez pedig a szálloda pár soros bemutatása. Szóval ennyit a bónuszról.

Ha a munkára gondolok, mindig az a legkedvesebb emlék, ami mindig mosolyt csal az arcomra, amikor magyarokkal beszélhetek. Nem emlékszem leírtam e az előző bejegyzésben, de volt szerencsém pár szót váltani magyarul (aztán visszaváltottunk angolra) egy '56-os magyar bácsival, Pintér Mihály úrral. Pár nappal később egy online rendelésen tűnt fel a Daniel Toth név, majd betelefonált Ms. Pataki, aki később elárulta, hogy a keresztneve Éva. Megkérdeztem magyar e, igennel felelt én pedig magyarra váltva szép jó napot kívántam neki :) Örömmel újságolta, hogy ő is a BGF-en tanult és itt volt internshipen, csakúgy mint mi most, ő felszolgált az egyik étteremben (a 11 közül, kis szálloda bemutatás :D), és hogy itt ismerte meg a férjét és már vissza sem ment. Pár nappal ezelőtt pedig beszéltem Mrs. Reményivel, és megint csak nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá, hogy esetleg magyarok e. Azt mondta, hogy ő nem, de a férje Andrew igen, és most Ausztráliában élnek, és megjegyezte, hogy mióta házasok, soha senki nem ejtette ki úgy a vezetéknevét, ahogy én. :) Szóval nagyon fel tudják dobni a napjaimat az ilyen beszélgetések, és ilyenkor már az sem érdekel ha a többi vendég bunkó.

Apropó bunkóság. Sok paraszt vendég van, de elmesélem a legnagyobb tahót, akivel beszéltem.

Tehát csörög a telefon, látom nem coloradoi körzetszám, felveszem, és a szokásos:

Thank you for calling Broadmoor Room Reservations, My name is Petra, May i have your last name please?

Erre az „úriember”. Yesss, hold on! -
Ezek után ennyit hallok. Broadmoor, are you there? (Petra a nevem de mindegy bameg..)
Én: Yes sir.
Pasas: And what about you over there?
Mire megszólal egy nő: Yes sir, i can hear you.
Pasas: So Broadmoor, i wanna know the address. (Még mindig nem változtattam nevet, te gyökér..)
Én: All right sir, the address is 1 Lake Avenue, Colorado Springs Co 80906.
Pasas: Got it?
Nő: Yes sir, I have it.
Pasas: Broadmoor, now you can hang up.
Én: Kuss, kb azt sem tudtam mit mondjak, mondom ez nem normális, majd ennyit sikerült kinyögnöm: Pardon me?
Pasas: I said you can hang up.
Én. All right sir, before i let you go is there anything else i can assist you with?
Pasas: No just hang up!

Szóval a nevem Broadmoor, nagyon szívesen a segítséget, örülök hogy az élő GPS-ed feljegyezte a címet, mert te annyira hülye vagy, hogy nem tudsz végigjönni az autópályán és idetalálni, és látszik, hogy illemtanórákat vettél, mielőtt bekerültél abba a valószínűleg több ezer dolláros bőrszékedbe, ahonnan hasonló módon irányítgatod az embereket, ahogy velem is tetted.

Amúgy most is melóban ülök, és épp most hívott egy nő, hogy ő imádta a martinis poharakat, amiket használunk, és ő olyanokat akar magának. Bár ma a legdurvább az volt, amikor felhívott egy férfi azzal, hogy mennyibe kerül egy gallon benzin Colorado Springsben. Átkapcsoltam az operátornak, fogalmam sincs. :D Különben is múltkor tankoltam egyedül először és utoljára, mondtam Daninak, hogy ez bizony nem női meló, és 3x kellett bemennem a kútra segítségért. (Itt nem úgy megy a tankolás mint otthon, kicsit furább..)

Ha már autók és vezetés, még mindig utálom az amerikai vezetőket. Index még mindig nem megy nekik, és eljutottam arra a pontra, hogy még zöld lámpánál is körbenézek jobbra kanyarodásnál, mert fogalmuk sincs a szabályokról. (Itt lehet jobbra kanyarodni a piroson, de persze meg kell adni az elsőbbséget. Ez nem akkora hülyeség amúgy, lehet otthon nem lenne akkor dugó, mint szokott.) Ahogy írtam előzőleg, jobbra tartási kötelezettség nincs, de azt sem ismerik, hogy a kis ívben kanyarodónak van elsőbbsége. A sárga lámpa itt hosszabb, mint otthon, de ez náluk azt azzal egyenlő, hogy bár már rég sárga a lámpa, azon még biztos átférnek.

Ja a második tütünk meghalt, és megváltunk tőle, úgyhogy két hónap alatt Daninak volt 1 nekem pedig ez a második autó a nevemen (közösen használjuk, imádom, amikor reggel 5-re jön dolgozni és kelhetek vele együtt, hogy később én is be tudjak jönni.) De ezt a mostanit imádom, igaz elég vén már a kisasszony a 19 évével, de tökéletesen megy.

Dunkin Donuts függő lettem azt hiszem. Egyik reggel épp Keeping the stars meetingre igyekeztem, és gondoltam előtte beugrom fánkért meg kávéért. Másodjára is eljátszottam, hogy balra kanyarodtam ki, amelyik útról nem lehet jobbra kanyarodni, így sikerült ismét bemennem a belvárosba, mindezt reggel fél 9-kor, a legnagyobb forgalomban, és onnan jöhettem vissza a szállodába. Laza 15 perces késéssel besétáltam a fánkommal és a jeges kávémmal a tréningre, de hál' istennek senkit nem érdekelt a késésem és leültem gágogni a csapatomhoz. Olyan játékot játszottunk aznap (2 napos volt a tréning), hogy állatot kellett választani csapatonként, és azon a hangon kellett megszólalni ha tudtad a választ, illetve a kérdést inkább. Voltak kategóriák, persze minden a szállodával kapcsolatosan, különböző összegekért, pl. History 400 dollárért, és a válasz volt megadva, nekünk meg fel kellett tenni a kérdést. Természetesen az én csapatom volt olyan ügyes, hogy pulykát választott állatnak, ami angolul úgy szólal meg, hogy GABO GABO. Mondanom sem kell, hogy a lónyerítés és a tehénbőgés mellett esélyünk sem volt a GABO GABOval felhívni magunkra a figyelmet. Egyszer az egyik ló szánakozva rám nézett és a szemei körülbelül azt az üzenetet sugallták, hogy „esélyed sincs kis pulyka”.

Jelentkeztem egy tanfolyamra, Introduction to Hospitality, 14 hétig tart és minden csütörtökön van 3-5ig. Csak 75 dollár, és itt tartják a szállodában, nagyon örülök, hogy tudok menni, Noémi a főnököm azt mondta, mindenképpen megoldjuk, hogy el tudjak járni.

3 hét után az arcüreggyulladásomnak nyoma sincs, már csak a hátam fáj, mivel a köhögéstől meghúzódhatott az egyik izmom. A doki még röntgent is csinált, hátha megrepedt az egyik bordám. Ahhoz azért elég ügyesnek kell lenni szerintem, de a doki szerint gyakori. Ez a 3 hét kiváló volt arra, hogy ehhez a dokihoz nem megyek többet, simán visszaadhatná a diplomáját, meg a pénzem, ugyanis megközelítőleg 270 dolláromba fájt ez a kis betegség, na meg persze, hogy egyik gyógyszer sem segített, amit felírt.

Most ennyire futotta, igyekszem majd gyakrabban írni!

Anyukám, ezúton is nagyon boldog születésnapot kívánok! Talán ez az első, hogy nem vagyok veled! Szeretlek!

Na de hová lett Brian?

A melóban nincs sok változás. Felvettek egy srácot hozzánk, mindenki várta mint a Messiást, hétfőn kellett volna kezdenie. Mivel reggel nem jelent meg az orientáción, a HR bátorkodott felhívni, hogy ugyan hol a ****-ban van. Brian drága elfelejtette közölni, hogy elfogadott egy másik állást, így erre már nem igen tartana igényt. Több munkatársam szíve szakadt meg, mindenki azt várta, hogy az első tréning napján belibben a persze macsó kinézetű sötét hajú sötét szemű félig latin amerikai csődör, (Brian biztos csak az álneve) én meg ez idő alatt végig azért drukkoltam, hogy egy 50-es pocakos kopaszodó bajszos pasas legyen, hogy majd röhöghessek a többiek képén amikor meglátják. Hát egyikünk vágya sem teljesült. 

Lényeg a lényeg, hogy nagyon kellene már az ember, most elég „slow” a meló, ahogy mondani szoktuk, de a 5 day sale utolsó napja nem volt semmi. Az előző bejegyzésben említettem, hogy mi ez, és h várom, vajon megvadulnak e az emberek az utolsó órákban. Pályát tévesztettem, látnokként szedhetném el az emberek pénzét, bizonyossan jobban keresnék. Csilla és én zártunk (11ig kitolták a munkaidőt), Jean 10ig vette fel a telefonokat. Pöppet stresszes dolog, amikor épp beszélsz valakivel, már nincs szabad ablakod a foglalásokhoz, és folyamatosan villog a telefonod. Meg lehet nézni, hogy hányan és mióta várakoznak arra, hogy felvegye nekik valaki a telefont, hát volt szerencsém látni a 11es számot is 32 perces várakozási idővel. (A háttérmunkát a hívások után el kell végezni, ezért meg tudsz nyitni másik ablakot, összesen 5-öt hogy fel tudd venni a következő hívást is. Persze leírhatod a foglalási kódot papírra és mellé, hogy mit kell még megcsinálnod, de én ezt azért nem szeretem, mert sok a hibázási lehetőség, pl. nem rendelsz be a szobába kiságyat a kölöknek, és miegymás.) Két hívás között épp volt időnk elszaladni a másik irodába átirányítani a hívásokat az operátoroknak, de akik addig tárcsáztak, amíg még hozzánk futott be a hívás, azt fogadni kell. Hál' istennek egyikük nem bírta tovább a Broadmoor csodálatos zenei kínálatát és letette, így a végére már csak 2 vagy 3 hívásunk maradt.

Ezt a tortát kaptuk a HR-től az 5 napért.

Közben Danival letettük a helyi jogsit is, nem mondanám azt, hogy könnyebb mint otthon, inkább más jellegű. Az írásbeli része viszont tényleg vicc. 25 kérdés, 20-at kell helyesen megválaszolni, butábbnál butább kérdésekkel. Aki egyáltalán nem ismer semmilyen kreszt, szerintem még az is meg tudja csinálni. Voltak kérdések, amiben nem voltam biztos, azt lelestem a mellettem álló katona tesztjéről. Annyi időd van rá, amennyi neked szükséges, ott a pultnál kell x-elgetni. A driving testen nem trükköznek jobb kezes utcákkal (mert hogy nincs ilyen..), vagy behajtani tilossal. Azt nézik, hogy hogy mész az úton, hogy fogod a kormányt, mennyit használod a tükröt, hogy veszed be a kanyarokat, stb. Viszont a kreszt nagyon betartják. Továbbra is fenntartom, hogy az amerikaiak nem tudnak vezetni. 10-ből 4 autó összetörve mászkál az utakon, dodgem autót vezetnek (fék-gáz, órási mutatvány..), indexet hírből sem ismerik. Körforgalomban nem adják meg az elsőbbséget, és hasonló finomságok. Ami rettentő idegesítő, hogy nagyon sok kocsinak piros az indexe, ami ha nem figyelsz eléggé nem tűnik fel, mivel nem ehhez szokott a szemed. Van, hogy a fék lámpájuk villog, amikor indexelnek. Már amikor használják ugye..

Bulizni itt nem lehet. Legalábbis nem magyar módra. Az alkoholnak teljesen más íze van, csak úgy mint minden másnak. Ez még nem is lenne probléma, de van bizony egy nagyon ötletes törvény arra, miszerint 2 órakor minden ilyen szórakozóhelynek, kocsmának, pubnak be kell zárnia. Fél kettő után nem szolgálnak ki és felkapcsolják a villanyokat, az emberek meg mint a bárányok csordában vonulnak ki. Én eddig itt nem buliztam jót, sőt sikerült minden alkalommal addigra berúgni, mire vízszintesbe kerültem, nagyon tuti.. Mivel legtöbbször este fél 10ig dolgozom, kb. fél 12 fele érünk le bulizni a belvárosba, óriási lehet bulizni.. Az ID-t mindenhol elkérik, és sokáig mustrálják a képed, amiről sokszor nem hiszik el, hogy te vagy. Ugye a jó kis magyar okmányok, jelentkezzen aki meg van elégedve a képével és kicsit is hasonlít saját magára. Én az útlevelem szoktam vinni, a vízum képem elég normális, általában nem kekeckednek velem. Itt nagyon megy az okmány hamisítás, szar a 21 éves korhatár mi?! :) A másik dolog amiért nem bírom ezeket a bulikat, az az, hogy mértéktelenül isznak, vagy nem bírják, erre még nem jöttem rá. A mosdó kivétel nélkül mindig össze van hányva, az emberek meg mintha másik bolygóról jöttek volna. Fiúk-lányok homlokára egyaránt mehetne a pecsét, hogy dugni jöttem (bocsi anyu, igen ismerem ezeket a szavakat és néha használom is, egyszer megjavulok én és jó leszek majd.. ). Szóval külön állatfaj a partyba járó amerikai.

Továbbra sem értem, hogy tudnak utcára menni az emberek olyan maskarákban, amiket magukra öltenek. Divat az hagyján, na de a jó-ízlés.. Tonna donna (értsd legalább 150 kg), miniszoknyában és fűzőben libben végig a springsi éjszakában, nappal pedig ugyanez a kategória 5 évesnek öltözik, 8 színnel, 6 mintával magán egy időben, és rendkívül igényesnek tartja magát. Elmentem cipőt nézni magamnak, no hát semmi siker. Igen, otthon is 2 hétig tart mire megtalálom a megfelelő lábbelit, fene a válogatós mindenemet, de hát itt azt hiszem nem tudják mi az, hogy minőség és ismét: jó-ízlés. Nem nagyon megyek bele, egy mondattal leírom a körülményeket. Mikor megkérdeztem a munkatársaim, hogy hova járnak ruhát vásárolni, két opciót tártak elém: 1. Walmart, azaz Tesco-Auchan, 2. Ross (100 forintos bolt). Ó mondom oké, majd megnézem és hálásan mosolyogtam a rendkívüli infoért.

Itt még közel sincs olyan jó idő, mint otthon, azaz minden nap eső, havas eső, hó, vagy jégeső. És a legjobb, ezek kombinációja.

Jajj, majdnem elfelejtettem. Egyik nap melóban volt egy hívásom, Ms. Williams, megcsináltam neki a foglalást, körbenyaltam a fenekét (rendkívüli hangon tudok beszélni az emberekkel ilyenkor, nyávogok, mert az szeretik, és ők is nyávognak), majd a végén megkérte, hogy betűzzem le neki a nevemet. Mikor kiolvasta, megjegyezte, hogy a nevem jelentése szikla, ugye? Úgy meglepődtem... Persze egyből eszembejutott, hogy bizony a google itt is jó barát..  

If you don't take care of the customer someone else will...

Elég megdöbbentő ilyen feliratú bögréket látni az irodában, egy olyan szállodában, ahol nem elég körbenyalni a vendég fenekét, utána még ki is kell fényesíteni... :)

Na hát jó rég nem írtam már, igyekszem pótolni mindent.

Tehát a munkám úgy indult, h eleinte csak hallgattam mások hívásait, ami azt jelentette, h hallottam mindkét felet, a vendégét és a munkatáraimét is. Minden hívás alatt megmutogatták, h épp mit csinálnak, hogyan tudjuk előhívni a különböző ablakokat, stb. Kb. a 3.napom úgy voltam vele, h nincs az az isten h én itt dolgozzam, ez iszonyatosan nehéz. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy nem értettem, mit kérdeznek/mondanak a vonal másik végén. Volt olyan hívás, amiből egy szó nem jutott el az agyamig, ez általában olyan hívás volt, ahol kihangosítva, a kocsiban ülve, teljesen más kiejtéssel beszéltek az emberek. (A munkatársaim között is van, akit nehezen értettem meg eleinte..) Tehát lélekben feladtam.

Telt múlt az idő, és elkezdtünk úgy dolgozni, h a munkatársaim beszéltek a telefonon, de én dolgoztam a gépen. Kicsit nehézkes volt, mivel még nem járt egy rugóra az agyunk, és nem mindig azt az ablakot akarták előhívni, mint amire én gondoltam. A tréningem lejárt a múlt hét elején, és elkezdtem idegeskedni, h mi lesz ezután... Megkértem a munkatársaim, hogy dolgozzunk úgy, h én beszélek én gépelek, ők pedig hallgatják, és kisegítenek, ha valami nem megy, vagy nem tudom rá a választ. Az első hívásom előtt görcsbe rándult a gyomrom, alig akartam felvenni a telefont, ami azért baj, mert a 5 star 5 diamond standardben szerepel, hogy 3 telefoncsöngés alatt fel kell venned a telefont, és ez az időszak különösen népszerű az ellenőrök körében. Valahogy átvészeltem a napot, és a következőt, és egyszer csak azon kaptam magam, h Eileen a munkatársam ott hagy az asztalomnál egy beszélgetés közepén és leül ő is dolgozni..

Azóta teljesen egyedül dolgozom, és mindent értek. Egy idő után könnyebb lett megérteni az embereket, és ha kicsit odafigyelek és koncentrálok, szinte egészen ki tudom zárni a háttérzajt és hallom a telefonálót. Lehet kicsit előreszaladtam, aki nem tudná pontosan, Reservations Agent vagyok, ami azt jelenti, hogy én csinálom a szobafoglalást az embereknek. Első hallásra azt hinném én is, h könnyű, de nagyon nem az. Egy lépéssel a vendég előtt kell járnod, hogy segíteni tudj neki, ugyanis a telefonálók 70%-a nem tudja, h milyen szobát akar, milyen kilátást, milyen felszereltséggel. Szóval nagyon kell tudni, mi hol van a szállodán belül, ami azért nem egyszerű, mert olyan mint egy kis város.

Hogy érzékeltessem, standard szobák az 'Original west buildingben vannak, intermediatek vannak a West Towerben és a Main wingben, Superiorok a Mainben és a South Towerben, vannak cottagesok, és a suitek (lakosztályok), amiknek egytől egyig külön kódja van. Tehát szobafoglalásnál a lakosztályok kivételével, a különböző kódokat kell használni: WW WK (standard - king size bed), WW WD (ugyanez csak 2 double beddel). WW IK és WW ID (west tower intermediate), MW IK és MW ID (main tower intermediate), MW SK és MW SD (superior main) SW SK és SW SD (superior south tower), CW cottagesok, és utána jönnek a külön kódok... A lakosztályba pedig bele sem megyek.. :)

A legtöbb helyen az embernek városi térképet adnak becsekkoláskor, itt a szállodáról kapnak a vendégek.. Azt hiszem ezzel mindent elmondtam. :) Egy szobafoglalás tud nagyon egyszerű és nagyon bonyolult is lenni. A business utazókat szeretem, semmilyen más igényük nincs, mint h a kialkudott áron megkapják a szobát, legyen az bárhol a szálloda területén, a tó másik oldalán, vagy épp a fő épület 'pet floor'-ján.

A legtöbb telefonáló türelmes és jófej, tudja h én segítek neki és nem fordítva. Vannak azonban szemétládák is, akik nem nem értik amit mondok nekik, hanem nem akarják érteni. Onnantól kezdve, h hallja h akcentusom van, 1 mondat után képes mondani, h nem érti amit mondok, amerikaival akar beszélni... Hozzáteszem volt olyan is, aki szánta bánta, h nem ért meg és had beszéljen mással, na de ha másik 500 ember értette eddig és lazán csináltam nekik foglalást, anélkül h visszakérdeztek volna, h ismételjem meg a mondataim, akkor nekik is menne. Hát mi ez ha nem diszkrimináció?! :) A legviccesebb az volt, amikor egy vendégnek eldurrant az agya, h nem amerikaival beszél és a supervisort kérte. Odacsattogtam szépen Noémihez, a főnökömhöz, h légy szíves hívd már vissza az urat, veled akar beszélni, nem érti amit mondok. Noémi csak annyit mondott, hogy biztos örülni fog, amikor felhívja valaki más, akinek szintén akcentusa van. :)

Most nagy hajtás van a szállodában, mindenki látástól vakulásig dolgozik. Daniék azért, mert egy 3000 fős konferencia van a szállodában, én azért mert 5 day special sale van, ami azt jelenti, hogy viszonylag olcsón lehet szobához jutni. Tegnap kezdődött, 10 órás shiftet nyomtunk, az első 3 órában nem volt időm inni, és csak azt vettem észre, h kiszáradt a szám és az ajkaim is, annyit dumáltam.. Annak ellenére nem győztük felkapkodni a telefonokat, hogy 3-an jöttek segíteni a Front Deskről. Délután kicsit csendesebb lett a dolog, a szombatra leszek kíváncsi, az az utolsó nap és gondolom itt is megőrülnek az emberek, amikor tudatosul bennük, h ez az utolsó lehetőség h ezen az áron kapjanak szobát.

Amit nem értek, az az, h miért nem érti meg valaki h based on availability (ami kb. annyit jelent anyukám h a szabad helyek függvényében..). Ezen már egy másik munkatársam is kiakadt, h hogy fel tudnak háborodni az emberek, amikor nincs a legolcsóbb szobatípusból szoba arra az időpontra, amikor ő jönni akar.. És ilyenkor persze nekünk mondják a magukét..

Közben lett ágyunk és kanapénk ha még nem mondtam volna, asztalunk és székeink, egész pofás a lakás, még egy porszívó kéne és tökéletesen meg lennék elégedve. Képeket nem nagyon csináltam az elmúlt időszakban, de majd igyekszem dokumentálni minden fontosabb eseményt.

Ő pedig itt az egyik Broadmoor mókus a sok közül, aki mindig az emberek körül ólálkodik..

Köszönöm mindenki levelét, aki érdeklődött felőlem, igyekszem idővel azokat is megválaszolni!

Welcome to The Broadmoor! (My name is Petra, May I have your last name please?!) - Avagy orientáció és reservations

Megkezdődött az orientáció. Jól nyitottuk a Broadmooros munkánkat. 7.45-re kellett ott lenni hétfőn, külön kihangsúlyozták, h pls be on time! Hívom a taxit 7.05-kor, hogy szeretnénk egy cabet. (Itt ált. 10-20 perc mire kiér a taxi.) Lemegyünk a ház elé 25-kor. Semmi. 30, semmi. 40,45.. Hívom újra a taxi társaságot, hogy ugyan mi az isten van, mire a nő közli velem, hogy nagyon sajnálja, de nincs elérhető autó a környéken. Na Itt Eldurrant Az Agyam!!!! Első idegbeteg beszélgetésem kezdődött meg angolul. Mondom a nőnek, hogy és ugyan ezt miért nem lehet közölni akkor amikor hívom a taxit. Megint sajnálja. Engem megint nem érdekel. Mondtam neki, hogy azonnal küldjön egy autót, késésben vagyunk és k*rvára nem érdekel, hogy mit magyaráz, csináljon valamit. 3 perc múlva itt volt egy cab. :) (Anyu, ne mond h "jujj Petra, hogy beszélsz, a történet megkövetelte a trágárkodást! Puszi neked!) Így 55-re értünk be, de nem volt semmi gáz.

Carrie Arnold, International Student Exchange Program Coordinator. Képzeletemben 35, szőke, magas. Az életben 25, barna, alacsony, szemüveges. Összetört egy álom.. :( Papírtöltögetés, fényképkészítés a remek Broadmooros ID-hoz. Alább láthatjátok a remekművet. (Aurél volt olyan kedves, hogy nevettetett.) 

Utána be egy nagy training roomba, ahol megkezdődött az agymosás. :) Broadmoor így, 5 star úgy, blabla.. Elmondtak egy csomó adatot a szállodáról, 744 szoba, 1600 alkalmazott, stb stb. David, az egyik trainer rákérdezett, mit gondolunk, mennyibe kerül az naponta, hogy kinyissák az ajtókat és felkapcsolják a villanyokat. Megtettétek a tippeket? Biztos?! Több mint 7 millió forint naponta. Korrekt, mi? :)

El kell mondanom, hogy ebben a két napban annyi papírt írtam alá, mint a 22 év alatt összesen. Volt safety elődás Safety Sandyvel, aki nagyon bírja a magyarokat. Hihetetlen egy nő. Volt harrasment előadás, itt kb az is zaklatásnak minősül, ha mondasz valamelyik szőke munkatársadnak egy szőkes nős viccet. És ezért van olyan aki be is riportol. Ha durva az eset, akkor azonnali elbocsájtás a vége.

Szóval előadás előadás hátán 2 napig, meg a szálloda körbejárása. Szerdán a harrasment után épp viszem oda Melanienak a papírjaim (a másik trainer), mikor leszólít valaki. Mint utóbb kiderült a Revenue Manager, egy amerikai csaj és a Reservations Manager, Noémi, a főnököm. Nagyon meglepődtem. :) Átvittek engem, meg a másik magyar csajt az irodába, turizmusosoknak mondom, hogy back officeban vagyok :) Bemutattak egy két embert, ki kicsoda, majd bementünk hárman Noémivel egy külön irodába. Tudni kell, hogy ha akár 1 más nyelven beszélő ember van a közeletekben, kötelesek vagyunk angolul beszélni, legyen az az, hogy mit reggeliztél aznap. Szóval bementünk az irodába és Noémi óriás vigyorral az arcán megszólal: Itt már beszéljünk magyarul! Úgy vártalak már titeket! :) Nagyon aranyos, felszolgálóként kezdte annak idején gyakorlattal, csak úgy mint mi. Aztán visszajött és 2007 óta itt van. November óta pedig manager. Megkérdezte, hogy dolgoztunk e már ezelőtt, nagyon örült, hogy sok tapasztalatunk van. (A hitetlenkedők kedvéért: mondtam én, hogy egyszer majd igazán a javamra válik a sok munka.. :P) Szóval Noémi elmondott mindent, amit tudnunk kell, és mehettünk is aznap haza.

Csütörtöktől a reservations office a második otthonom. A beosztásom elég jó, mivel hétvégén egy műszakban egy ember dolgozik, így nekünk egy ideig még mindig szabad lesz a hétvége, amíg betanulunk. Az első nap itt nagyon rossz volt. Úgy elfáradtam, hogy kb. sírni tudtam volna, és erre még az is rádobott, hogy semmit nem értettem abból a rendszerből amit ők használnak. Emmával voltam, 50-es feka nő, nagyon aranyos, meg nevetgélős. Aznap volt is egy panaszos vendég, aki le akarta mondani a foglalását, viszont mivel 7 napon belül volt, az első éjszakája elveszett volna, mivel foglaláskor mindig az első éjszaka árát chargeoljuk a kártyájáról. Természetesen ezek után a managerrel akart beszélni. Emma holdolta a hívást, majd kikiáltott Noéminek. „Noémi, you have a lady on line. Have fun!” :D Ott könnyesre nevettem magam. :)

Pénteken Eileen-nal voltam majdnem egész nap, nagyon szép lány, most vár babát, de ezt csak akkor tudtam meg amikor mondta, az 5. hónapban van de kb olyan a hasa mint nekem. Lehet, hogy nekem van túl nagy?! Ő vele is átfutottuk a rendszert, most már kicsit tisztább lett a dolog, de még félnék egyedül dolgozni. Emma most is odajött, megsimogatta a vállam és megkérdezte, hogy csinálunk együtt egy hívást?! Mondtam, neki h felejtsen el, no waaaay! :) A legnagyobb problámám azzal van, hogy a címeket, amiket mondanak a telefonban az emberek, nem mindig értem. Olyan gyökér utcaneveik vannak, hogy nem igaz. Hát még amilyen város nevek vannak. Itt egy példa, New Mexico államból hívott a nő és itt lakik: Albuquerque. Írd le úgy, hogy nem vagy native speaker. Itt most nekem mondhatná Emma, hogy have fun.

Íme, hogy mit kellene tudnom ahhoz, hogy dolgozni tudjak. Nem kívülről, de tisztában kell lennem azzal, hogy mi micsoda, hol keressem, stb. Erről majd később írok bővebben.

Apropó, most volt két napig itt egy ír ünnep. Értem én, hogy annak idején sok volt az ír bevándorló, de hogy milyen hajcihőt csapnak az emberek. A mi irodánk kicsit más mint a többi pozíció a gyakornokoknál. Olyan ez mint valami kis család. Pl. St. Patrick's Day után tele volt kajával és sütivel az iroda. Előtte Eileennal pont arról beszélgettünk, hogy ő ízig vérig amerikai. Mikor rákérdeztem, hogy akkor ő miért ünnepel egy ír ünnepet, az volt a válasz, h ja hát ő ír!!! Ezt még 2 másik munkatársam játszotta így el, szerintem nincsenek tisztában a hovatartozásukkal. :) Tudom ez olyan, hogy pl én nem vagyok megkeresztelve, mégis ünneplem a karácsonyt. De amikor megkérdeznék, hogy miért ünneplem, nem azt válaszolnám, hogy ja mert én keresztény vagyok.

Amúgy minden nap alig várom, hogy találkozhassak Daniékkal, mert én csak angolul beszélek ott bent, és amikor fáradok, akkor elkezdek magyarul beszélni. Pl. Mike is, az egyik munkatársam pislogott, amikor valamire azt válaszoltam neki, h jó rendben. :) Olyan jó a nap végén magyarul magyaroknak magyarázni. :)

Az időjárás tök változó, szerdán 25 fok volt, égetett a nap, péntek reggel szakadt a hó, szombaton megint 20 fok. Vettünk egy kocsit szerda este, egy piros Pontiacot, fiúk kedvéért mondom, hogy 3.1 motor, gondolom ez jót jelent. :D Érezhető is, meghúztam kicsit a parkolóban (Nati azt hitte, hogy nekimentem valaminek :D), amikor a garage sale-ről jöttünk vissza és elhoztunk két széket ingyen. Szóval adtam az autónak és enyhén rántott meg, mikor felgyorsult. Amúgy automatát vezetni egy vicc. Dodzsem. De komolyan. Nevetséges. :) Közben lett saját mail boxunk az udvaron, jöhetnek a levelek. :)

Kedden lesz ágyunk, kanapénk, asztalunk, már alig várom. Rakok fel majd képet ha kész a kecó nagyjából.

Vettünk egy ajtódíszt is, mert olcsó volt és mert akartunk valamit venni a lakásba. Nekem nagyon vissza kell fognom magam egy interior design storeban, hogy ne vegyek felesleges dolgokat a lakásba. :( 

Azt hiszem nem hagytam ki semmit, ennyi volt az elmúlt hét. Ja és egy néni a wolmartban azt mondta, hogy gyönyörű az akcentusom :)

Hiányoztok otthon hagyottak! Egytől egyig. És a the company összes tagja, akárhol is legyen most a világban. Szeretlek titeket!

Welcome to Colorado Springs!

A ferihegyi becsekkolással adódtak problémák. Minden check-in ablak előtt van egy touch screenes gép, amin neked kell kinyomtatni az összes beszállókártyád. Bescenneli az útleveled és feldobja a foglalási adataidat. Kisebb infarktus kerülgetett, mikor a korábban ellopott útlevélszámom jelent meg a képernyőn, mivel a repjegy vásárlásakor azt használtam. Próbáltam átírni, de nem engedte, így vagy 4 reptéri alkalmazottat kértem meg, hogy segítsen, de jó magyar szokás szerint senkit nem érdekelt a probléma. Attól féltem, hogy mivel az az útlevél körözés alatt áll, bármelyik átszálláskor visszafordíthatnak. Végül megoldódott a probléma, és becsekkoltam (3 kiló túlsúllyal, de jófej volt a nő és rám-kacsintva megkérdezte, hogy ugye ebben a túlsúlyos kézipoggyászban is van egy notebook). Beszállás előtt ellenőrzés. Cipő le, kabát le, öv, óra, egyéb fémek le, táskából lap top ki.

 

A müncheni járaton nem volt semmi extra, kisebb késéssel szálltunk fel, aztán leszállás után rohantunk az ottani ellenőrző kapu egyikéhez. Nati előttem állt, ő ment először az ablakhoz. Szerintem benne is és bennem is megállt egy pillanatra a vér, mikor a német securitys kérte, hogy mutasson magyar igazolványt is az amerikai útlevele mellé, mivel amerikai állampolgárként vízum nélkül 3 hónapig tartózkodhat Európában. Végül nem kekeckedett és elhitte, hogy kettős állampolgár.

Ezután mentünk a csomagvizsgálatra. Cipő le, kabát le, öv, óra, egyéb fémek le, táskából lap top ki. Bőrönd kinyit, beleturkál, majd megmotoz. Még a talpunkat is megnézték. Ezek után felszálltunk a München – Chicago járatra, amiről nem gondoltam volna, hogy ennyire kibírhatatlan lesz. Unatkozni nem unatkoztunk, minden szék háttámlájában volt beépített touch screenes képernyő, rajta 20-25 filmmel, kb. ugyanennyi sorozattal, 130 albummal, és videókkal pl. a chicagoi reptérről, hogy merre kell majd menned abban az esetben ha vízummal mész ki. 

Én 3 óra elteltével néztem meg először az arrival informationnél, hogy mennyi van még hátra. A 7.óránál volt a legdurvább, mindenem fájt már. 

Leszállás után mentünk az ellenőrző ponthoz, ahol megnézik a papírjaidat. Ha valahol visszafordítanak, akkor az itt van. Nekem egy feltehetően mexicoi származású srác volt az aki átnézte az okmányaim. Adott egy tollat, hogy menjek vissza a Danihoz ha neki is J-1-es vízuma van és a repülőn kapott I-94-es papírunkon töltsünk ki 3 sort, ezt a DS-2019-es papírról kellett átmásolni. (Tudom, ezek semmit mondó papírok, nekünk viszont már a mindennapi szókincsünk része :) ) Itt mondanám el, hogy ez a papírozás lófasz. Megnézi az útleveled, vízumod, megkérdezi h miért vagy itt és kész. Nekem még a szemem is megdícsérte :D Leveszi az ujjlenyomatod, készít egy remek képet rólad (10 óra repülés!!!), majd mehetsz.

A chicagoi reptér nagyon komoly. 5 terminál, közte vonat, ami kb 2 perc alatt átvisz egyikről a másikra. Megint sorban állás, megint ellenőrzés. Cipő le, kabát le, öv, óra, egyéb fémek le, táskából lap top ki. 

Ezen is túljutva beszálltunk egy olyan lerobbant gépve, hogy ilyet még nem láttam. Az otthoni fapadosok, WizzAir és stb kb luxusjáratok ehhez képest. Ez a gép a havazás miatt elég sokat késett, ott már mindannyian elaludtunk. Csomagfelvétel, taxi, szállás. Fűtés maxon, Nati és Aurél nem tud aludni annyira meleg van a szobájukban, mi Danival nem tudunk aludni, annyira hideg van a szobánkban.

Reggel lementünk a kontakt emberkéhez, hogy itt vagyunk, fizetnék, stb. Amcsi fiatal csaj, orbitális nagy orral. :) Első tipikus amerikai szokás, én nyújtom a kezem, ő átölel. Nekem ez a szokás nem fog bejönni. :) Nagyooon nagyonn jófejek. Mindent megnéznek nekünk, matracvétel, kocsi, jogosítvány kiállítás, akármi és ki is nyomtatják. Nagyon jól jártunk vele. Amúgy a lakás kb úgy néz ki, hogy belépünk az ajtón, kis előtér, onnan nyílik az óriás nappalink ebédlővel, abból a konyha és a mi szobánk Danival, ahol van külön fürdőnk és gardróbunk. Nati és Aurél szobája a folyosóról nyílik. Van két kis teraszunk is, az egyikről kilátás a hegyekre!

(Bocsánat a kupiért, de annyi dolgunk van, h alig vagyunk otthon. Na meg trehányak is vagyunk.) 

Danival egyelőre ez az ágyunk. Komoly, mi?! :D

 

Ja még ez előtt elvitt minket egy katona a kocsijával reggelizni, kb ilyen stop shop szerű helyre, meg elmentünk bevásárolni. A kaja szerintem nagyon drága itt. Mármint a szupermarket. Ha vmi akciós azt viszont nagyon megéri megvenni. A gyors éttermek nagyon olcsóak, ma 5 dollárért ebédeltünk a Taco Bellben meg a KFC-ben egy kiadósat. Itt a kis adag akkor mint nálunk a super size, viszont iszonyat cukros minden. Vettünk kólát, hát majdnem hanyatt dobtuk magunkat.

Másnap elindultunk sim kártyákért. Egy feka néni mondta meg h hova és meddig menjünk a busszal. Beértünk Springs belvárosába, a buszpályaudvarra. Itt óránként mennek a buszok, este negyed 7-ig, ez később majd fontos lesz. Bementünk a váróba, hogy melyik buszra kell átszállnunk, nyomkodtuk a google mapset. Egy ott dolgozó fiatal feka srác kérdezte, h hova akarunk menni, mondtuk h T-mobile keresünk. Az 5-ös buszra kellett felszállnunk, mondta h siessünk nagyon mert mindjárt indul. Mi megindultunk utána, mint kiderült a 11-eshez, mire hátranézett és kiabált h no no no, number 5. Ok bazzeg, de az hol van. Elkezdett rohanni, mi meg utána, és az épp induló buszt is leállította nekünk, majd megmondta a sofőrnek h hol akarunk leszállni és h majd szóljon.

A buszon nagyon durva emberek vannak, itt tényleg csak az utazik busszal aki nagyon csoró. Tele van megzakkant emberekkel, volt aki két ceruzával játszott kidülledt szemekkel, és persze mindenki minket nézett, mert magyarul beszélgettünk.

A T-mobileban nagyon jófejek voltak, miután megvettük a sim kártyáinkat az eladó csajszi mondta, h Los Angelesben élt korábban, van egy tök olcsó légitársaság amivel majd el tudunk menni és magától elrohant tollért meg papírért, h felírja nekünk. Itt mindenki nagyon segítőkész, érdeklődő, de fogalmuk sincs honnan vagyunk, mindenkivel így zajlik a beszélgetés: -Where are you guys coming from? - Hungary. - Cool. Egytől egyig cool. :D

A t-mobile után elmentünk a bankba számlát nyitni. Ez volt eddig a legjobb élményem. Mi Natival mentünk az egyik irodába, srácok a másikba. Bár ez egy pici bankfiók volt, de ugyan olyan mint a filmekben. Belépsz, kis büféasztal, kávé, tea, víz, nyalóka! :) Az irodák pedig ablakosak. A bankos pasas nagyon jó arc volt, végig oltogatott minket, meg mi is őt. Mindent a szánkba rágott (teljesen más a rendszer mint nálunk.) Teszt jelleggel mindig visszakérdezett, hogy akkor ezt a műveletet hányszor tudjuk megcsinálni egy hónapban? Daniék kicsit korábban végeztek, az ő ügyintézőjük bejött velük abba az irodába ahol mi voltunk és elkiáltotta magát: LASSÚ!!! Hát ott besírtunk. Ja a mi pasasunk nézegeti az útlevelem meg a vízumom, ráncolja a szemöldökét, mire megszólal: What is Budapest?! - The capital of Hungary. Enyhén szégyellte el magát, azt hitte az a középső nevem.. :D

A bankban 6-kor végeztünk, elmentünk kajálni a Wendy's-be. Fél 7-kor battyogunk a busz megállóba, busz sehol. (Itt nem minden busz megállóba van kirakva a menetrend, azt se tudni hányas busz megy arra. Még tábla sincs, csak onnan tudni, hogy a járdán van egy zöld pad.) Miután kikövetkeztettük, hogy a busz már nem jár, elindultunk haza. Tudtuk, hogy baromi messze van, de a végül 2 órás séta nem is volt megerőltető, és meglepetésünkre egyszer sem tévedtünk el.

Ma elmentünk a Post Office, mert a leasing szerződést kell bevinni ahhoz, hogy a postaládádhoz kapj egy kulcsot. Itt is mindenki segítőkész, jófej. Mindent elmagyaráznak.

Holnap megpróbáljuk nulla tanulással a jogsi írásbelijét, kíváncsi vagyok, h fog menni. :) Elég fura a kresz amúgy, ha piros a lámpa, jobbra akkor is kanyarodhatsz. A sebességhatárt mindenki tartja, és baromi körültekintőek. Ja, amúgy amikor sétálunk, meg várunk a buszra, mindenki kiröhög minket az autóból. Kb. rajtunk kívül egy 2 órás séta alatt 3 embert látunk gyalogolni.

Összességében ennyi volt az elmúlt pár nap, remélem elég részletes volt, ezt kértétek. :)

Menjünk mááár :)

Kicsit több mint két hét és kint vagyunk. Azt hittem korábban, hogy félni és izgulni fogok, hogy minden rendben legyen az első napokban, de ennek az érzésnek nyoma sincs. E helyett már ott akarok lenni. Menjünk mááár :)